Advent

A várakozás ünnepének negyedik alkalmán, mi utolsó tanítási napunkon gyújtottuk meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún. 

A négy gyertya advent négy hetét és azontúl négy fogalmat jelképez: az első a hit, a második a remény, a harmadik az öröm, és a negyedik a szeretet szimbóluma. Alsó tagozaton a szeretet gyertyáját a 2. osztály gyújtotta meg, felső tagozaton pedig a 8. osztály közös éneke is a szeretetről szólt.

 


 

Advent

Advent 3. hetében a 7. osztályosok énekével kísérve gyújtottunk gyertyát. Az alsó tagozatosok is összegyűltek közös éneklésre, gyertyagyújtásra.

 


 

Karácsonyi Kézműves Foglalkozás

A Csökmői Bocskai István Általános Iskola 2. osztályos tanulóit 2024. december 12-én a helyi Gondozási Központ dolgozói, lakói hívták meg egy kis karácsonyi kézműves foglalkozásra. A karácsonyi dalok közös éneklése megalapozta az ünnepi hangulatot. Az idősek mindig nagyon szívesen fogadnak bennünket. Öröm volt látni, ahogy a nénik együtt színeztek a gyerekekkel, közben kellemesen elbeszélgettek velük. A Központ dolgozói most is készültek vendégváró finomsággal, üdítővel. Búcsúzóul még mikulás csokikat is kaptak a gyerekek. Köszönjük a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat! 

Kiss Ibolya osztályfőnök

 


 

Hulladékgyűjtés Eredményhírdetés

December 7-én megtörtént a hulladékgyűjtés eredményhirdetése. Egyéni és osztályok közötti versenyben külön értékeltük az alsós és külön a felsős tanulókat. Egyéni versenyben Kovács Milán 7. osztályos és Magdics Nóra 2. osztályos tanulót jutalmaztuk egy szép gyümölcskosárral és oklevéllel. Osztályok közötti versenyben felsőben a 7. osztály, alsóban a 4. osztály gyűjtötte a legtöbb hulladékot. Szorgos munkájuk jutalma egy-egy bográcsutalvány. Gratulálunk!

 


 

 

Advent

Felső tagozatos tanulók advent második gyertyáját a 6. osztályos tanulóink énekével köszöntötték. Alsó tagozatos tanulóink közös énekléssel gyújtottak gyertyát.

 


 
 

Kirándulás Gyulára

November 29-én iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói a Gyulai várban jártak és egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretein belül megvalósult alkalmon a diákok „Szulejmán kémeinek” szerepébe bújhattak és folytathattak történelmi nyomozást. Az interaktív, játékos fejtörők segítségével nemcsak a vár egyes részeit fedezhették fel, de megismerhették az épület több mint 500 éves múltját is.

 


 

Advent

Az adventi koszorú a várakozás és a készülődés szimbóluma, amely végül Jézus Krisztus születésének ünnepéhez vezet. Az adventi időszak egyben a lelki elmélyülés és a karácsonyi örömre való belső felkészülés ideje is.

Mi is összegyűltünk meggyújtani koszorúinkon az ünnep közeledtét jelző első gyertyát. Az alsó tagozatos tanulókat a 3. osztályosok látták vendégül az ünnepi alkalomra, míg a felső tagozatos tanulók az 5. osztály énekével nyitották meg az adventet.

 


 

Olvasom. Értem!

2024. november 18-án került megrendezésre az Olvasom. Értem! Vármegyei Szövegértő Verseny Püspökladányban. A verseny lehetőséget kínált a tanulóknak, hogy megmutassák szövegértési készségeiket, izgalmas feladatokon keresztül mélyíthessék olvasási és értelmezési képességeiket. A verseny célja az olvasási kompetencia fejlesztése, a szövegértés fontosságának megfogalmazása, valamint a tehetséges diákok támogatása volt. A közel 200 versenyző közül iskolánkat 7 tanuló képviselte, közülük kiemelkedő teljesítményt nyújtott Hőgye Brigitta 3. osztályos tanuló, aki a korosztályában induló 37 versenyző közül a 10. helyezést érte el. Szeretettel gratulálunk neki és minden résztvevő tanulónak valamint az őket felkészítő pedagógusoknak!

 


 

Karácsonyi CsodaShow

2024. november 15-én Iskolánk 8. osztályos tanulói megtekinthették a Fővárosi Nagycirkusz Karácsonyi CsodaShow című műsorát. A mintegy kétórás előadáson a cirkuszművészet számos oldala megjelent lenyűgözve a diákokat és kísérőiket. A látogatás a Lázár Ervin Program keretein belül valósult meg.

 


 

Magyar Nyelv Napja

2024. november 13-án a magyar nyelv napja alkalmából játékos vetélkedőt rendezett iskolánk. A különböző nyelvi fejtörőkkel nemcsak tudását, de kreativitását is próbára tehette a megjelent 12 csapat. A tanulók remekül helyt álltak és egy kellemes délutánt tölthettünk el együtt.

 


 

Kis Tudós Töri Trió

2024. november 12-én rendezte meg a szeghalmi Péter András Gimnázium Kis Tudós Töri Trió elnevezésű vetélkedőjét. A téma ezúttal IV. Béla és a tatárjárás volt. Iskolánk egy csapattal képviseltette magát. Hermann Mercédesz, Botlik Lara és Kovács Milán remekül helyt áll a kihívást jelentő feladatok megoldásában és komoly történelmi tudásról adtak számot.

 


 

Európai Unió Gyermekszemmel

Október 25-én a felsős osztályok képviselői kihúzták azoknak az uniós országoknak a nevét, amelyeket december 7-én fognak bemutatni az Európai Unió gyermekszemmel című projekt záróünnepségén. 

5.o.: Cseh Köztársaság

6.o.: Szlovákia

8.o.: Lengyelország

7. osztályos tanulóink Romániával, azon belül is Erdéllyel ismerkednek.

 


 

Őszi biciklitúra

Őszi biciklitúrán vettek részt 2024.10.18-án, péntek délután iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói. A túra során a Berettyó gátig mentek a gyerekek a Csíkéri és a Kórósi hídon keresztül az Ölyvös partján, majd egy erdőn keresztül. A 25 km-es túra során megcsodálhatták az őszi erdő, vízpart szépségeit, miközben jó hangulatban, intenzíven mozogtak. Egy ilyen túrán azonban mindig akadhatnak problémák, amit igazán ügyes tanulók azonnal orvosoltak! A 36 kerékpáros túrája során a biciklik javításában jeleskedett Rác András (3.o.), Jakab Krisztofer (4. o.), és a legtöbb segítséget nyújtotta és figyelt társaira az egész túra során Mozsár Máté (4.o.). Köszönjük nekik! A biciklitúrát szervezte és megvalósította Nagyné Pozsár Anita és Pirosné Bogye Judit.

 


 

„Út a jövőbe” pályaválasztási kiállítás

A Tanítsunk Magyarországért Programban résztvevő 8. osztályos tanulóink 2024. október 7-én a program támogatásával elutaztak Debrecenbe és a Nagyerdei Stadionban megtekintették a IV. Hello szakma! – Út a jövőbe pályaválasztási kiállítást.

 


 

Gyomaendrődön jártunk

A pályaorientációs nap alkalmából 2024.10.11-én iskolánk 3. osztályos és 6. osztályos tanulói Gyomaendrődön jártak. A vonattal való utazás után a Szent Antal Népházat látogatták meg, melynek egyik egysége a Sütőház, ahol kelt tésztából készítettek a gyerekek finom kelt kalácsokat. Megtanulták, hogyan készül a lakodalmi kalács, sodrással koszorút készítettek, és az ügyes kezek madárkát is alkottak a tésztából. A kemencében aranybarnára sült tésztákat frissen kóstolhatták a gyerekek. Ezután az Endrődi Tájházba vezetett az út, ahol a tájház néprajzi gyűjteménye és az idegenvezetés a XIX. század végi endrődi paraszti életet mutatta be. Ebéd után a Kner Nyomdaipari Múzeum következett. Kner Imre egykori lakóházában található gyűjtemény megtekintése mellett megismerhették a tanulók a nyomdaipari munkafolyamatokat és bizonyos eszközöket maguk is kipróbálhattak. A nap kis részében a játszótérre is jutott idő a gyerekek legnagyobb örömére! A gyerekekkel mindezt Szigetiné Nekita Kornélia és Pirosné Bogye Judit valósította meg.

 


 

Állatok Világnapja

A Csokonai 15-Pestújhelyi Közösségi Ház az Állatok Világnapja alkalmából rajzpályázatot hirdetett, melynek témája az állatok és emberek közötti barátság volt. Iskolánk tanulóinak pályázati munkáját Ujhelyi Sándor segítette. A rajzokért a gyerekek emléklapot kaptak. Gratulálunk a kitartó munkájukhoz!

 


 

Állatvédelmi Témahét

A 2024. szeptember 30-október 4-ig tartó Állatvédelmi Témahét célja volt a szemléletformálás a belső motiváció kialakítása a cselekvő állatvédelemre. 

Az alsó tagozatosok az Állatvédelmi Témahét keretében több tantárgyhoz kapcsolódóan foglalkoztak kiemelten az állatokkal, az állatvédelemmel. Beszélgetéssekkel, dalokkal, játékokkal, digitális feladatokkal, vetélkedőkkel, kézműves és rajzos tevékenységekkel, mozgásos feladatokkal rendszerezhették, bővíthették tudásukat az állatokról, állatvilágunk megóvásáról.

 


 

Világ Legnagyobb Tanórája

Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a Világ Legnagyobb Tanórája keretében a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel. A kezdeményezéshez világszerte számos ország – köztük Magyarország is – csatlakozott. A Világ Legnagyobb Tanórája az első nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani, többek között a mélyszegénység felszámolásával, az esélyegyenlőség megteremtésével.

A Világ Legnagyobb Tanórájának kiemelt témája volt ebben az évben a rendszergondolkodás, az élelmiszeripar példáján keresztül bemutatva. A témával felső tagozatos tanulóink foglalkoztak.

 


 

Mezei futóverseny

2024. október 1-én a hagyományoknak megfelelően a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola rendezte meg a körzeti mezei futóversenyt. A versenyen iskolánkat 7 tanuló képviselte, akik kiválóan szerepeltek.

Eredmények:

II. korcsoport: 

Török Jázmin 1. hely

Hőgye Brigitta 2. hely Szigeti Noel 1. hely

III. korcsoport: Szigeti Vid 4. hely

III. korcsoport: 

Beke Georgina 3. hely

Hajdu Zoé Lotti 5. hely

Marculescu Dávid 5. hely

Pajor Zsolt 8. hely

Köszönjük a felkészítő és kísérő pedagógusok munkáját!

 


 

Magyar Diáksport Napja

Az idei tanévben 2024. szeptember 27-én került megrendezésre a Magyar Diáksport Napja. Az eseménysorozaton intézményünk minden tanulója részt vett és talált magának kedvére való mozgásformát.

A rendezvény az alsó és felső tagozaton is közös bemelegítéssel és futással indult. A felső tagozaton labdarúgás és röplabda bajnokságon vehettek részt a gyerekek. A 2. osztály kerékpártúrán vett részt.

Az alsó tagozaton zenés bemelegítés után, a 3. 4. osztályosok futóversenye következett. Lányok eredményei: I. Török Jázmin (4.o.), II. Hőgye Brigitta (3.o.) III. Nagy Kincső Regina (3.o.). Fiúk eredményei: I. Szigeti Noel (3.o.), II. Jenei Mihály (3.o.) III. Mozsár Máté (4.o.) Ezután focibajnokságok mellett krikettben és kő-papír -olló ügyességi sportjátékban próbálhatták ki magukat a gyerekek.

 


 
«ElsőElőző123456789KövetkezőUtolsó»

2. oldal / 9
 
április 2025
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

Névnap

Ma 2025. április 19., szombat, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Látogatóink

Ma57
Tegnap77
Ezen a héten527
Ebben a hónapban1800
Összesen1066341